Tree_Landscape.png

Az autizmus fogalma

Valami.

A hagyományos felfogással szemben az autizmust nem betegségnek, nem elmebetegségnek (pszichózis) tartjuk, hanem a fejlõdés olyan zavarának, amely minõségében és mennyiségében is eltér a normál fejlõdéstõl, és az esetek többségében fogyatékos állapothoz, típusosan igen súlyos fogyatékossághoz vezet. Ennek megfelelõen orvosi értelemben nem gyógyítható. A várható élettartamot az autizmus nem befolyásolja. Az esetleg jelentõs mértékû fejlõdés mellett az alapvetõ probléma az egész életen át fennáll, és döntõ hatással van a szociális beilleszkedésre és életminõségre, a képességeknek megfelelõ színvonalú életvezetés elérésére. Ez utóbbi az önellátás, pl. a szobatisztaság kialakításától a megszerzett egyetemi diploma ritkán sikeres gyakorlati felhasználásáig terjedhet. Sajnos, a nagyon változatos korai kép alapján a prognózisban várható jelentõs különbségekre nem lehet egyénenként következtetni. Némi támpontot adhat a gyermek tesztekkel mért intellektusa (nem az esetleges kiemelkedõ szigetszerû képességek) és a beszédfejlõdés tempója.

Újabb vizsgálatok szerint a PDD, illetve a tág értelemben vett autizmus nem annyira ritka állapot: a nukleáris csoport (gyermekkori autizmus, ahol a gyermekkori jelzõ a kezdetre, és nem arra utal, hogy ez a forma felnõttkorra elmúlik) kb. a lakosság 4 ezrelékét teszi ki, de az enyhébb, jobb értelmû vagy atípusos esetekkel együtt, tehát az egész autista spektrumot figyelembe véve 0,2%. A fiú-lány arány átlagosan három-négy az egyhez.

A klinikai kép sokféle lehet, a jellegzetes tünetek közül bármelyik hiányozhat, a viselkedésben megmutatkozó fõ tünetek azonban, amelyek a diagnózis alapjául is szolgálnak, azonos funkció-területen jelentkeznek:

 
1. A korai kezdet jellemzõ
Valószínûleg típusos esetben az állapot veleszületett, de értékelhetõ tüneteket csak 1,5 éves kor után találunk, mert ekkor jelennének meg a normális fejlõdés során az autizmusban érintett és mai módszereinkkel már vizsgálható funkciók.

2. Minõségi károsodás és általános elmaradás három területen:
 a) a reciprok (kölcsönösséget igénylõ) szociális interakciókban (a metakommunikáció, pl. szemkontaktus használata a szociális kapcsolatok szabályozásában, a kölcsönösség, a kortárskapcsolatok, a vigasz, az öröm, élmények kölcsönös megosztás stb.);
 b) a kommunikációban (beszéd kialakulása, a kialakult beszéd funkcionális használat, pl. társalgás fenntartására, illetve nem beszélõ gyermeknél kompenzációra való törekvés más eszközökkel, a beszéd metakommunikatív oldala, mint ritmus, hangsúly, intonáció stb.) és a játékban (változatos és spontán szerep-, illetve imitatív játék); valamint
 c) a rugalmas viselkedés-szervezés területén (pl. sztereotip, repetitív, (azonosan vagy azonos jelleggel ismétlõdõ), illetve azonossághoz való ragaszkodást tükrözõ tünetek).

A tünetek 3-5 éves korban, tehát az óvodáskorban a legtípusosabbak, illetve legsúlyosabbak. Kisgyermekkorban a beszéd fejlõdésének zavara (olykor visszafejlõdés), magány szeretete, szûk körû érdeklõdés, amely ebben a korban fõleg a tárgyak fizikai jellegzetességeire vagy azonos aktivitásra irányul, a szimbolikus játék hiánya, sztereotip mozgásos tünetek (pl. kezek röpködõ mozdulata, bizarr tartások, grimaszok, lábujjhegyen járás), illetve a szenzoros viselkedés furcsaságai (pl. szagolgatás, vizuális ingerek keresése) a jellemzõek. Egyre nyilvánvalóbb a szociális kapcsolatteremtés és a kommunikáció alapvetõ fogyatékossága (nem teremt vagy kezdeményez kapcsolatot, a szülõkkel is csak szükségletei kielégítésére, a tárakat figyelmen kívül hagyhatja, átgázol rajtuk, fél tõlük, agresszív, idegenekkel gátlástalanul elfogadó vagy kedves, a veszélyeket nem ismeri fel, stb.). A környezõ világ megismerésének zavara, a kommunikáció lehetetlenségét is okozhatja a jellegzetes ragaszkodást az azonossághoz, a ritkább kóros fokú leválaszthatatlanságot az anyáról, a frusztráció és félelem kapcsán jelentkezõ düh- és szorongási rohamokat, pl. nyilvános helyen, vásárlás közben, közlekedés során, várakozáskor. Jobb értelmû gyermekeknél a szûk körû, sztereotip érdeklõdés már nem szenzoros ingerekre irányul, hanem szociális tartalommal nem bíró, vagy funkcionális értelmétõl elvonatkoztatott témákra, érdeklõdési körökre: pl. térképek, közlekedés, jármûvek, országok és fõvárosok, lakcímek, és gyakori a zene szeretet. A tünetekbõl egy-egy gyermeknél nem találjuk meg az összeset, és súlyosságuk is igen változó lehet. A régebben abszolút diagnosztikus kritériumként értékelt szemkontaktus-hiány például csak a legsúlyosabb autistáknál fordul elõ. (A jellemzõ tünet a szemkontaktus gyenge, a szociális funkció szempontjából fogyatékos használata, pl. bámulás). A diagnózis a gyakorlatban a lehetséges 18 hónapos kornál általában jóval késõbb születik meg, az ellátó rendszer és a szakemberképzés hiányosságai miatt. Az iskoláskorig vagy még tovább kezeletlenül maradt fejlõdési zavar és deviancia gyógyító és fejlesztõ célú ellátása a növekvõ korral egyre nehezebbé válik, bár a nevelhetõség, taníthatóság idõszaka az autizmussal élõ fiatalok esetében benyúlik a felnõttkorba, így sohasem túl késõ a fejlesztést elkezdeni.

Forrás: http://www.autizmus.hu/AAspektrum.shtml

Csatolmány: Tree_Landscape.png

Címkék: iskola

Kategória: Cikkek


Kapcsolódó tartalmak

“TÉNYEK ÉS DILEMMÁK – Az autizmus spektrum zavarok diagnosztikájának aktuális kérdései” Konferencia

2015. október 22-én került megrendezésre a „Tények és dilemmák – az autizmus spektrum zavarok diagnosztikájának aktuális kérdései” című konferencia. 

Az autizmus spektrum zavarral diagnosztizált emberek száma évről évre egyenletesen növekszik, melyet nagyszámú nemzetközi epidemiológiai tanulmány támaszt alá. Ez a folyamat számos vitát indított széles körben, kutatók, gyakorlati szakemberek, érintettek és ellátásszervezők között egyaránt. Milyen társadalmi, etikai kérdések és milyen szakmai kérdések merülnek fel az autizmusról való tudásunk, és az érintett populáció növekedésével?

Tovább...